Iskolánk története

Iskolánk története

A szakközépiskola története

Iskolánk elődje az 1954-ben Szikszón alakult 148. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet volt. Feladata akkor is az volt, ami ma, képzett szakmunkásokkal látni el a járás, ma a városkörnyék üzemeit, egyben lehetőséget adva az abaúji gyerekeknek a szakmatanulásra. Szikszón a tanítás nagyon mostoha körülmények között folyt, egymástól távol eső több épületben. Jellemző ezekre az állapotokra, hogy a sóraktárból kialakított "tanteremnek" még ablaka sem volt. Az iskola 1971-ben került át Encsre, akkor már úgy, mint a 101. számú Ipari Szakmunkásképző Iskola Kihelyezett Iskolája.

Eleinte a körülmények itt sem voltak jobbak, mint Szikszón, itt is több épületben voltak a tanulók elhelyezve. A változást igazából az hozta, amikor az iskola megkapta a régi katolikus iskola épületét, ez már egységes elhelyezést biztosított. Ebben az időszakban az iskolában 1 iskolavezető dolgozott főállásban, az oktatást 11 óraadó tanárral oldották meg. Három szakmában mintegv 120-140 szakmunkástanulót képeztek ekkor.

A körülmények lassan javultak, az akkori helyi üzemek, gazdasági egységek felismerték az iskola jelentőségét, s próbálták a képzési körülményeket javítani, tanműhely építéssel, oktatók alkalmazásával. Az iskolai körülmények is jó irányban változtak- (épület felújítás, átépítés, fűtéskorszerűsítés, felszereltség javulása.) A materiális fejlődésnél azonban fontosabb volt az, hogy lassan kialakult a főhivatású tanárokból álló helyi tantestület. 1983-ban már az iskolavezetőn kívül 7 főállású tanár és 4 iskolai állományú szakoktató dolgozott az iskolában. A szakmák száma ekkor: 5.
Ezek: kárpitos, bútorasztalos, géplakatos, mezőgazdasági-gépszerelő, kőműves. A tanulólétszám: 231. A tanított szakmák száma ezután is növekszik. 1986-ban férfiruha-készítő szakmával, az akkor idetelepült ruhagyárra alapozva, majd az ács szakmával bővült a képzési profil 1990-ben. Ekkor 9 főállású tanár, 5 óraadó, 6 saját és 5 gyári szakoktató dolgozott az iskolában.

Mérföldkő volt az iskola életében ez az esztendő abban is, hogy ez évben szakadt le az anyaiskoláról, s alakult meg önálló intézményként, mint "Encsi Szakmunkásképző Iskola". A fenntartó az encsi Városi Tanács lett. A rendszerváltás hullámai Abaúj gazdaságát sem kímélték, így kihatással voltak a gazdasággal szoros kapcsolatot tartó iskolára is. Egyre-másra szűntek meg a gazdasági recesszió hatására azok a cégek, amelyekkel iskolánk képzési kapcsolatban állt. A megszűnő gyakorlati helyek pótlására a volt Költségvetési Üzem területén kapott az iskola lehetőséget saját tanműhelyek kialakítására. 1993-ban ezen a telephelyen létesült az iskola géplakatos és kőműves tanműhelye, ezenkívül felépült 2 új tanterem a szűkös iskolai tantermi gondok enyhítésére. A tanulólétszám ezekben az időkben sem csökkent, köszönhetően annak, hogy a talpon maradó gazdasági egységek vezetői továbbra is kiemelten kezelték a tanulóképzés ügyét.

Tanulóink közül 60 encsi gyerek van, a vonzáskörzet 48 településéről jár be 224. Örömünkre az 1980-as évek végétől megnyílt tanulóink előtt az encsi diákotthonban való felvétel lehetősége, s ez éven már 36 kollégista gyerekünk van. Iskolánk helyzete mindig nehéz volt, és ma is az. A gazdaság még mindig stagnál, az önkormányzat részéről az oktatásra fordítható összeg mindig csökken. Ennek ellenére szakmáinkat meg tudtuk tartani, s még tanulólétszámunkat is tudtuk kismértékben növelni. Munkáját szerető és értő tantestületünknek köszönhetően az általános rosszabbodás ellenére tanulmányi munkánkat szinten tudjuk tartani, ennek egyik bizonyítéka, hogy az Encsi Szakmunkásképző Iskola tanulói sikerrel vesznek részt a megyei és az országos szakmai versenyeken (nem egy nagymúltú szakmunkás iskolát megelőzve). Az elmúlt éven 7 szakmában 124 tanulónk tett szakmunkásvizsgát. A vizsgabizottságok elnökei általában elismeréssel nyilatkoztak tanulóink felkészültségéről. A nálunk végzettek a hatalmas abaúji munkanélküliség közepette is eséllyel indulhatnak munkát keresni, hiszen a képzett munkaerőben Abaúj még mindig szegény. Egyrészt ezért is, másrészt azért bízunk iskolánk jövőjében, mert az abaúji emberek mindig is a jövőben gondolkodtak, s Abaúj jövője elképzelhetetlen szakképzés nélkül. Tiszteletet érdemelnek azok a munkáltatók, akik a nehéz körülmények ellenére is vállalják tanulóink oktatását, nevelését, hiszen ezt nem a saját hasznukért teszik, hanem a térségért, a szakmáért és a tanulóért.

Sohajda István